„Csak essünk túl rajta?” – a gyász modern ritmusa és az egyház válasza

Az elmúlt években hogyan változott az egyházi temetések iránti igény?

Úgy látjuk, hogy az elmúlt időszakban a temetések száma talán minimálisan, de mégiscsak csökkenő tendenciát mutat, és ezzel együtt az egyházi szertartások iránti igény is egy kicsit mintha visszaesett volna. Ennek oka lehet a világi búcsúztatók térnyerése, illetve az, hogy sokan ma már egyáltalán nem kérnek temetést – az urnát hazaviszik sokan, és ezzel le is zárják a gyászfolyamatot.

Az urnák hazavitele valóban gyakoribb lett az utóbbi időben, ezt önök is érzékelik?

Már régebb óta tapasztaljuk, hogy sokan a temetés és a gyászszertartás helyett egyszerűen csak a hamvasztást követően magukkal viszik az urnát. Ugyanakkor persze az is előfordul, hogy valaki kér szertartást, egyházi búcsúztatást, csak a hagyományos temetésről, az urna elhelyezéséről mondanak le. Így összességében ezt nem egy új trendnek mondanám. Akikkel mi kapcsolatba kerülünk, azoknak a többsége kér búcsúztatást, ravatalozást, gyászszertartást, de mi is látjuk a csökkenő tendenciát, illetve az urnahazavitel térnyerését is.

Mennyire igénylik az emberek a lelki támogatást? Kérnek Önöktől segítséget a gyászfeldolgozásban?

A legtöbb esetben nem papokkal, hanem irodai munkatársakkal kerülnek kapcsolatba a gyászolók, de fontos, hogy ezek a kollégák is empátiával fordulnak feléjük. Ugyanakkor, ha jelzik a kollégáknak az igényüket, akkor erre mindig igyekszünk lehetőséget adni. A személyes lelki támogatás értékes segítség lehet, főleg, ha kialakult kapcsolatuk van az adott lelkipásztorral. Fontos üzenetünk, hogy merjenek lelki segítséget kérni! Amennyiben a hozzánk fordulóknál azt látjuk, hogy a feldolgozásban szükségük van mentálhigiénés szakember támogatására is, akkor tovább irányítjuk őket pszichológushoz.

Mennyire tapasztalható, hogy egyre felgyorsuló világunkban a gyászra sem marad megfelelő időnk, hogy az emberek gyorsan le akarják zárni a gyászfolyamatot?

Valóban sokan hamar szeretnének túllenni rajta, de vannak olyan esetek is, amikor hetekkel későbbre kérik a szertartást. Azt biztosan látjuk, hogy a temetés egy nagyon fontos mérföldkő a gyász folyamatában, ezt követően tudják a hozzátartozók elkezdeni a feldolgozást, elfogadást. Ne hagyjuk, hogy a rohanó világ elvegye tőlünk az időt arról, ami igazán fontos, szánjunk időt a méltó búcsúra, ne tekintsünk rá pusztán egy újabb elintézendő feladatként, amin szeretnénk mielőbb “túlesni”. A méltó lezárásban, elengedésben pedig egy szép szertartás is fontos szerepet tölthet be.

Milyen kihívásokkal szembesülnek a hétköznapokban a legnagyobb magyarországi egyház egyik legfontosabb funkcióját betöltve a mindennapokban?

A legnagyobb nehézség, hogy sokszor közvetítőkön keresztül érkeznek a kérések, és a papok nem találkoznak személyesen a családokkal. Ez megnehezíti a személyesebb szertartások kialakítását. A lelkipásztoraink ugyanakkor mindig készséggel állnak a hozzátartozók rendelkezésére, így bátorítanánk mindenkit, hogy kérjék a személyes beszélgetést, mert így tudjuk majd biztosítani a személyre szabott gyászmisét.

Mennyire lehetnek személyes elemek egy egyházi temetésen, ezzel kapcsolatban mi az Ön személyes tapasztalata, mik a trendek?

Régebben az evangélium hirdetése volt a középpontban, de ma már elvárás, hogy a pap beszéljen az elhunytról is, részletesebben. Így mindig arra kérjük a hozzátartozókat, hogy akár személyesen, akár írásban, de osszák meg velünk azokat a gondolatokat, melyeket szeretnének a prédikációban, szentmisén hallani. A személyre szabott megemlékezés segíti a feldolgozást. Ami pedig nagyon fontos, hogy ahogyan a temetésben, úgy a gyászmisén sem lehet hibázni, mert az egy olyan sebet ejtene a gyászolók amúgy is sajgó lelkén, ami miatt könnyen lehet, hogy az egyháztól is elfordulnának. Szóval mély megértéssel és figyelemmel kell lennünk a gyászolók felé, hiszen különleges feladatunk van, igyekszünk is ennek megfelelő empátiával és gondossággal eljárni, ez egy teljesen jogos elvárás, aminek meg is kell felelnünk.

A katolikus egyház sokak fejében talán egy lassabban alkalmazkodó, a hagyományokat fontosnak tartó szervezet, mégis a temetések kapcsán mennyire nyitottak az új technológiákra, megoldásokra?

Nem látunk problémát az online közvetítésekben vagy digitális emlékezésben, ha az méltó formában történik. A kegyelet új formái elfogadhatók, amíg tiszteletteljesek maradnak. Így többek között arra is lehetőség van nálunk már Magyarországon is, hogy a szertartást rögzítsük, és online platformra feltöltsük. Fontos, hogy az egyház is alkalmazkodjon az új időkhöz és elvárásokhoz, de úgy, hogy a hagyományaink sem sérülnek közben.

Az elmúlt években hogyan változott az egyházi temetések iránti igény?

Úgy látjuk, hogy az elmúlt időszakban a temetések száma talán minimálisan, de mégiscsak csökkenő tendenciát mutat, és ezzel együtt az egyházi szertartások iránti igény is egy kicsit mintha visszaesett volna. Ennek oka lehet a világi búcsúztatók térnyerése, illetve az, hogy sokan ma már egyáltalán nem kérnek temetést – az urnát hazaviszik sokan, és ezzel le is zárják a gyászfolyamatot.

Az urnák hazavitele valóban gyakoribb lett az utóbbi időben, ezt önök is érzékelik?

Már régebb óta tapasztaljuk, hogy sokan a temetés és a gyászszertartás helyett egyszerűen csak a hamvasztást követően magukkal viszik az urnát. Ugyanakkor persze az is előfordul, hogy valaki kér szertartást, egyházi búcsúztatást, csak a hagyományos temetésről, az urna elhelyezéséről mondanak le. Így összességében ezt nem egy új trendnek mondanám. Akikkel mi kapcsolatba kerülünk, azoknak a többsége kér búcsúztatást, ravatalozást, gyászszertartást, de mi is látjuk a csökkenő tendenciát, illetve az urnahazavitel térnyerését is.

Mennyire igénylik az emberek a lelki támogatást? Kérnek Önöktől segítséget a gyászfeldolgozásban?

A legtöbb esetben nem papokkal, hanem irodai munkatársakkal kerülnek kapcsolatba a gyászolók, de fontos, hogy ezek a kollégák is empátiával fordulnak feléjük. Ugyanakkor, ha jelzik a kollégáknak az igényüket, akkor erre mindig igyekszünk lehetőséget adni. A személyes lelki támogatás értékes segítség lehet, főleg, ha kialakult kapcsolatuk van az adott lelkipásztorral. Fontos üzenetünk, hogy merjenek lelki segítséget kérni! Amennyiben a hozzánk fordulóknál azt látjuk, hogy a feldolgozásban szükségük van mentálhigiénés szakember támogatására is, akkor tovább irányítjuk őket pszichológushoz.

Mennyire tapasztalható, hogy egyre felgyorsuló világunkban a gyászra sem marad megfelelő időnk, hogy az emberek gyorsan le akarják zárni a gyászfolyamatot?

Valóban sokan hamar szeretnének túllenni rajta, de vannak olyan esetek is, amikor hetekkel későbbre kérik a szertartást. Azt biztosan látjuk, hogy a temetés egy nagyon fontos mérföldkő a gyász folyamatában, ezt követően tudják a hozzátartozók elkezdeni a feldolgozást, elfogadást. Ne hagyjuk, hogy a rohanó világ elvegye tőlünk az időt arról, ami igazán fontos, szánjunk időt a méltó búcsúra, ne tekintsünk rá pusztán egy újabb elintézendő feladatként, amin szeretnénk mielőbb “túlesni”. A méltó lezárásban, elengedésben pedig egy szép szertartás is fontos szerepet tölthet be.

Milyen kihívásokkal szembesülnek a hétköznapokban a legnagyobb magyarországi egyház egyik legfontosabb funkcióját betöltve a mindennapokban?

A legnagyobb nehézség, hogy sokszor közvetítőkön keresztül érkeznek a kérések, és a papok nem találkoznak személyesen a családokkal. Ez megnehezíti a személyesebb szertartások kialakítását. A lelkipásztoraink ugyanakkor mindig készséggel állnak a hozzátartozók rendelkezésére, így bátorítanánk mindenkit, hogy kérjék a személyes beszélgetést, mert így tudjuk majd biztosítani a személyre szabott gyászmisét.

Mennyire lehetnek személyes elemek egy egyházi temetésen, ezzel kapcsolatban mi az Ön személyes tapasztalata, mik a trendek?

Régebben az evangélium hirdetése volt a középpontban, de ma már elvárás, hogy a pap beszéljen az elhunytról is, részletesebben. Így mindig arra kérjük a hozzátartozókat, hogy akár személyesen, akár írásban, de osszák meg velünk azokat a gondolatokat, melyeket szeretnének a prédikációban, szentmisén hallani. A személyre szabott megemlékezés segíti a feldolgozást. Ami pedig nagyon fontos, hogy ahogyan a temetésben, úgy a gyászmisén sem lehet hibázni, mert az egy olyan sebet ejtene a gyászolók amúgy is sajgó lelkén, ami miatt könnyen lehet, hogy az egyháztól is elfordulnának. Szóval mély megértéssel és figyelemmel kell lennünk a gyászolók felé, hiszen különleges feladatunk van, igyekszünk is ennek megfelelő empátiával és gondossággal eljárni, ez egy teljesen jogos elvárás, aminek meg is kell felelnünk.

A katolikus egyház sokak fejében talán egy lassabban alkalmazkodó, a hagyományokat fontosnak tartó szervezet, mégis a temetések kapcsán mennyire nyitottak az új technológiákra, megoldásokra?

Nem látunk problémát az online közvetítésekben vagy digitális emlékezésben, ha az méltó formában történik. A kegyelet új formái elfogadhatók, amíg tiszteletteljesek maradnak. Így többek között arra is lehetőség van nálunk már Magyarországon is, hogy a szertartást rögzítsük, és online platformra feltöltsük. Fontos, hogy az egyház is alkalmazkodjon az új időkhöz és elvárásokhoz, de úgy, hogy a hagyományaink sem sérülnek közben.

Zárásként egy személyes kérdés: Önnek mi ad erőt a munkájában, mi az, amire a legbüszkébb?

A legfontosabb, hogy a teedőimet nem munkaként, hanem hivatásként élem meg. Legnagyobb ajándék, amikor valódi lelki kapcsolat jön létre a családokkal, és évekkel később is megmarad a kapcsolat, Van olyan család, vagy akár tágabb közösség, akikkel egy temetés kapcsán, nyilvánvalóan egy nehéz helyzetben ismerkedtem meg, de mégis kialakult egy szorosabb lelki kötelék, azt gondolom, tudtam nekik megnyugvást adni, hozzájárulhattam a lelki békéjükkel a szertartással és az azt megelőző vagy azt követő beszélgetésekkel. Ez mutatja meg, hogy a szolgálatnak maradandó értelme van.