Idén szeptember első felében kerül megrendezésre a VII. Országos Sírásó Verseny az MTFE szervezésében. Szeptember 7-én szombaton ezúttal Pécsett kerül majd sor a megmérettetésre a városi köztemetőben.
Idén szeptember első felében kerül megrendezésre a VII. Országos Sírásó Verseny az MTFE szervezésében. Szeptember 7-én szombaton ezúttal Pécsett kerül majd sor a megmérettetésre a városi köztemetőben. A verseny újdonsága, hogy idén már külföldi csapatok is jelezték nevezési szándékukat, így nemzetközi versenynek nézünk elébe, ahol majd együtt drukkolhatunk a magyar indulóknak.
A linken letölthető jelentkezési lap tartalmazza a legfontosabb információkat. A magyartemetkezes.hu és az OTEI is javasolja minden érdeklődőnek, hogy vegyen részt a versenyen, mérettesse meg magát ezen az egyre nagyobb hagyománnyal rendelkező izgalmas eseményen. Az MTFE által évente megrendezésre kerülő Sírásóverseny immár nem csupán egy szép szakmai hagyomány, de méltó esemény arra is, hogy a magyarországi szakma szereplői együtt töltsenek egy kellemes napot.
Az MTFE nevében a szervezet elnöke, Varga József kiemelte: "Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy már 7. alkalommal rendezzük meg ezt a verseny, most éppen a pécsi temetőben. Elmondhatjuk, hogy komoly hagyományai vannak már a sírásóversenynek, ráadásul egy jó hangulatú, különleges hétvégét is szervezünk a szakmai érdeklődőknek, ahol az iparág minden szereplője találkozhat egymással, sőt, ezúttal külföldi csapatok is megmérettetnek már, szóval minden érdeklődőt nagy szeretettel várunk!"
A kép forrása: MTFE (A 2023-as Országos Sírásó Verseny díjazottjai)