A KSH előrejelzése szerint enyhe, de kitartó emelkedés után a 2040-es évek elején 136 ezer körül tetőzik majd a halálozások száma hazánkban. A Hivatal hosszabb távú előrejelzéseit és az aktuális, népességszámot érintő trendeket a Magyar Temetkezés exkluzív anyagából ismerhetik meg.
A KSH adatai szerint 2024-ben 127 500-an haltak meg, 0,5%-kal, 676-tal kevesebben az egy évvel korábbinál, míg a születések és a halálozások egyenlegének következtében a természetes fogyás 50 000 fő volt, 16%-kal több az előző évi, 42 951 fős értéknél, vagyis a halálozási adatok tekintetében lényegében stagnálást láthattunk. Annak érdekében, hogy a következő évek várható trendjeit is jobban megismerjük, részletes kérdéseket küldött szerkesztőségünk a KSH szakértőinek a témával kapcsolatban, az ezekre érkezett exkluzív válaszok az alábbi összefoglalóban olvashatóak. Megtudhatjuk többek között azt is, hogy az előrejelzéseik alapján enyhe, de kitartó emelkedés után a 2040-es évek elején 136 ezer körül tetőzik majd a halálozások száma hazánkban.
A KSH adatok szerint 2024-ben 127.500 fő hunyt el, ez az adat a legalacsonyabb az elmúlt években, jelentősen kisebb, mint a COVID előtti időszak pár évének számai is (2016-ot leszámítva). Ez egyértelműen csak az évtizedek óta tartó általános lakosságszám-csökkenés miatt alakul így, vagy más szempontokra is érdemes figyelnünk?
KSH: Az elmúlt 15 évben a halálozások száma változékonyan alakult: 2011-ben először került 130 ezer alá, majd a 2013–2014 években 127 ezer alá esett, viszont a koronavírus-járvány miatt 2020-ban 141, 2021-ben 155 ezer fölé emelkedett. Azóta viszont a számok visszatértek a járvány előtti alacsony trendhez.
A korcsoportok szerinti bontásokat figyelembe véve elmozdulást látunk, az elhunytak között ez alapján egyre több a 90 év vagy e feletti elhunyt. Ez a folyamat minek köszönhető? Az általános várható élettartam emelkedés mellett mi magyarázhatja ezt Önök szerint?
KSH: Az orvostudomány fejlődése, a jobb munkakörülmények és az egészségesebb életmód hatására nő a várható élettartam. Jelenleg átlagosan 76,5 évre számíthatunk, ami folyamatosan emelkedik, az elmúlt 10 évben 1 évvel lett több. A megszületett nemzedékek közül egyre többen érik el, illetve élik meg hosszabban, akár egészségben az időskort.
2024-ben csupán 676 fővel kevesebb elhalálozás történt, mint 2023-ban. Mi a statisztikai magyarázat a mögött, hogy egy jelentősen csökkenő összesített lakosságszám mellett a halottak száma lényegében stagnál?
KSH: Az összlakosság ugyan csökken, de ezen belül a korosztályok megoszlása eltolódik az idősebbek felé, akik körében a halálozások túlnyomó többsége történik. A halálozásnak kitettek csoportja tehát növekszik, és az orvostudomány fejlődésének és a javuló életkilátásoknak köszönhető, hogy a halálozások száma jelenleg stagnál.
Statisztikai szempontból és a magyar korfát is megvizsgálva, a következő 4-5 évben milyen halálozási adatokat várhatunk? Fennmarad a jelenleg tapasztalt évi 127-130 ezres szám, vagy ha jelentősebb csökkenés várható, az milyen mértékű lehet?
KSH: A KSH népesség-előrejelzése szerint a következő években a halálozások számának enyhe növekedése várható, 2030-ban 130 ezer körüli halálozásra számíthatunk, majd enyhén tovább emelkedik a folyamatosan idősödő korszerkezet hatására. Magyarország népességének száma nemek és életkor szerint, 1870-2070
Hogy alakulnak a heti adatok, mekkora valószínűsége lehet annak Önök szerint, hogy 2025-ben első alkalommal lesz már olyan hét, amikor 2000 alatt marad az elhunytak száma?
KSH: 2024-ben átlagosan 2432-en hunytak el hetente. Általában az év elején és végén, a téli hónapokban, az influenzaszerű megbetegedések terjedésének időszakában haláloznak el többen. A május végétől szeptember közepéig tartó enyhe időszak egy-egy hetében azonban előfordulnak alacsony, 2000 és 2100 közötti heti halálozási számok.
A COVID időszak megemelkedett halott számai mennyire láthatóak még mindig a statisztikai adatokban, és amennyiben igen, hogyan?
KSH: A koronavírus diagnózissal érintett halálesetek száma 2020-ban a halálozások 10%-át, 2021-ben a 22%-át tették ki, 2024-re ez az érték 1%-ra csökkent. Azonban a koronavíruson átesett személyek esetében a hosszú távú tünetek és az esetleges szövődmények hatása befolyással lehet a haláloki statisztika jövőbeli trendjére.
A jelenlegi trendekre tekintve, mikor érhetjük el Önök szerint az évi 120 ezres (havi 10.000) halott számot? Ez pár éven belül bekövetkezhet akár, vagy akár még egy évtized is lehet?
KSH: Ha nem történnek a koronavírus járványhoz hasonló krízisek, a halálozások száma csak lassú ütemben változik. A KSH előrejelzése szerint enyhe, de kitartó emelkedés után a 2040-es évek elején 136 ezer körül tetőzik majd a halálozások száma. Ekkor az időskorúak száma nem növekszik tovább, mert az 1950-es évek elején, a Ratkó-korszakban született nagylétszámú nemzedék már kilép és nem lesz jelentős utánpótlása. Ezért az időskorú népesség létszáma ezután évről évre egyre kisebb lehet. A várható élettartam közben lassan tovább emelkedik. Mindez a halálozások számának csökkenését okozza majd. A 2070-es évek elejére várható, hogy a halálozások száma évi 120 ezerre csökkenjen.
FORRÁS: Magyar Temetkezés/KSH