A Balaton-felvidéki Nemzeti Park egyik eldugott látványossága a büdöskúti erdőrész és a Szent Miklós-forrás között fekvő katonai kutyatemető. Tizenkét katonai kutyát temettek el ebben a csendes kis temetőben.
Idén a lengyelországi Krakkó ad otthont a 17. FIAT-IFTA Kongresszusnak és az 53. FIAT-IFTA I.C.D. éves találkozónak. A 2024. 09. 18-20. között megrendezésre kerülő találkozót a Lengyel Temetkezési Szövetség támogatja, amely a lengyelszervezete és a FIAT-IFTA valamint az IoFaCI nemzeti tagja.
A temetők sokkal többek, mint örök nyughelyek. Az élet és a halál közötti mély párbeszédet képviselik, olyan szent teret, ahol a harmóniánkat és jólétünket szolgáló alapvető emberi rituálék megtalálják céljukat. Jelentősen hozzájárulnak a boldogságra való törekvéshez azáltal, hogy tisztelik a létezést.
Munkácsy Mihály festőművész Európában és az Amerikai Egyesült Államokban is jól ismert a műgyűjtők és művészetpártoló közönség körében.
Napjaink gyorsan fejlődő technológiai környezetében elengedhetetlen az új lehetőségek minden dimenziójának feltárása, beleértve a mesterséges intelligenciát is, miközben nem szabad szem elől téveszteni a temetkezési szolgáltatás alapvető célját: az emberek kísérése és támogatása a veszteség idején.
Egy haláleset kapcsán, ha a hozzátartozók – figyelembe véve persze az elhunyt végakaratát is – a hamvasztás mellett döntenek, hazánkban már többféle, jogszerű megoldás is rendelkezésre áll az urna, illetve a hamvak végső nyughelyre bocsátására.
Európai tendencia, hogy az urnás temetések aránya egyre magasabb a hagyományos, koporsós szertartásokhoz képest. Magyarországon a rendelkezésre álló adatok alapján napjainkban hazánkban már öt családból négy a hamvasztás mellett dönt a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint.
Az Országos Kórházi Főigazgatóság uniós forrásból megvalósuló fejlesztésének köszönhetően 2024-től a halotti anyakönyvezéshez szükséges adatok átadása, valamint a statisztikai adatszolgáltatás az elhunytak esetében digitális formában valósulhat meg.
Európa-szerte különböző szabályozásokat találhatunk az elhunytak hamvainak elhelyezésére. Egyes országokban lényegében minden további nélkül lehetséges az urnák otthon tartása (Spanyolország, Portugália, Anglia).